Gondolatok az ivartalanításról

Dr. Thuróczy Julianna Ph.D., Dipl. ECAR,
klinikus szakállatorvos, egyetemi docens, klinikavezető
Szent István Egyetem, Állatorvos-tudományi Kar,
Szülészeti és Szaporodásbiológiai Tanszék és Klinika,
Budafoki Állatgyógyászati Központ

A nem tenyésztési céllal tartott nőstény kutyák és macskák ivari működése a tulajdonos számára kellemetlen tünetekkel járhat. Elég csak a kutyák tüzelésével járó véres hüvelyfolyás lakókörnyezetet szennyező hatására vagy a macskák – jószomszédi kapcsolatokat aláásó – nyávogására gondolnunk. Ehhez társul a hímek fokozott érdeklődése, melyet a figyelem pillanatnyi lankadása következtében, a nem-kívánt utódok követnek. A nem-kívánt „gyermekáldás” megelőzésére több lehetőség közül választhatunk, ezek egyike a nőstények, illetve bizonyos esetekben a hímek ivartalanítása. Rögtön felmerül azonban a kérdés, mikor végeztessük el a műtét.
Azokat az eseteket leszámítva, amikor egyes betegségek gyógykezelése során, életmentő beavatkozásként végezzük, ivartalanítási műtét – nőstény és hím állaton egyaránt – egészséges, kötelező védőoltásokkal ellátott állaton történhet. Az időpont megválasztása szempontjából két irányvonalat követnek a világ jelentős szaporodásbiológiával foglalkozó szakemberei. Az amerikai ajánlás szerint minél hamarabb, egyes esetekben akár néhány hetes korban, de mindenképpen az első ivarzás előtt kell a beavatkozást elvégezni. Az európai iskolák véleménye ezzel szemben az, hogy a természetben semmi sem történik véletlenül, tehát célszerű megvárni az első ivarzást és annak befejeztével kerüljön sor a műtétre. A német állatvédelmi törvény egyenesen megtiltja az egészséges nemi mirigyek pubertás előtti eltávolítását. Mindkét módszer mellett és ellen is szólnak érvek, nemzetközi konferenciákon elismert szakemberek csapnak össze, mindenki a saját igazát védve. Nem csoda hát, hogy a tulajdonos több állatorvost megkérdezve, egymásnak homlokegyenest ellentmondó véleményeket hallhat, attól függően, ki melyik irodalmi ajánlást fogadja el inkább magáénak.

Az ivarérés előtt elvégzett ivartalanítás

A pubertás előtt végzett ivartalanítás nem új módszer. Egyesült Államokbeli kifejlesztését az a cél vezérelte, hogy megelőzzék a nemkívánt utódok létrejöttét, mivel irodalmi adatok szerint a kutyák és macskák túlszaporodása olyan jelentős méreteket öltött néhány államban, hogy állatok ezreit, egyes adatok szerint tízezreit kellett véglegesen elaltatni. Két kívánatos hatást állítottak a kampány középpontjába. Az egyik, a már említett populációlétszám-csökkentés, míg a másik az idősebb korban jelentkező emlődaganatok kialakulásának a megelőzése. Kétségtelenül mindkét cél nagy jelentőséggel bír. Előbbi nem csak állategészségügyi, hanem közegészségügyi vonatkozásokkal is, utóbbi pedig a társállattartás és egészségmegőrzés kérdéséhez tartozik.
Számos vizsgálatot végeztek annak kiderítésére, vajon a pubertás előtt végzett ivartalanítás, hogyan befolyásolja az életminőséget. Mindenki számára, aki már egyszer végigkövette egy kölyök felnövekvését, nyilvánvaló, hogy a nemi érés kutyában és macskában egyaránt, számos, szemmel látható változást eredményez. Erre az időszakra tehető, sőt egyes fajtákban még későbbre, a növekedési szakasz lezárulása. A nemi hormonok termelődésének hatására kialakul az állat fajtájára jellemző végleges testalakulása. A fiatal szukákban jelentkező juvenilis (fiatalkori) vaginitis (hüvelygyulladás) „spontán” gyógyulása is ekkor következik be.

Növekedés

Gondoljuk tehát át, hogy az ivarmirigyek korai elvesztése, milyen hatásokkal járhat az egyes szervrendszerek működésére. A növekedés során a hosszú, csöves csontok növekedése két végükön, az un. epifízis porcoknál zajlik. Mikor az epifízis záródik, a csont növekedése abbamarad, az állat elérte végleges testnagyságát. Az epifízis záródásának egyik jelentős szignálja a nemi hormonok megjelenése. Azokban az egyedekben, melyek az ivarérés előtt kerülnek ivartalanításra, ez nyilvánvalóan később következik be, hiszen a szervezet egyéb helyein termelődő nemi hormonok mennyisége nagyságrendekkel elmarad az ivarmirigyek által termelt mennyiségtől. Klinikai vizsgálatok azt bizonyították, hogy a fiatal korban ivartalanított állatok csontozatának hosszanti növekedése tovább tartott, a csontozat tömege azonban számottevően nem nőtt. Ennek eredményeként a csöves csontok vékonyabbak, gyengébbek lettek. Az elhúzódó növekedés kifejezetten a karcsontban érvényesült, emiatt enyhe tartási rendellenesség is kialakult.

Nemi szervek gyulladása

A nemi hormonok hiánya a még nem ivartalanított, de renyhe petefészek- vagy hereműködésű időskorú állatban is a nemi utak nyálkahártyájának az atrófiájához (elsorvadásához), kiszáradásához vezet. Ennek következtében nehezen kezelhető, makacs hüvely vagy tasakgyulladás alakulhat ki. Ehhez hasonló kórformát ifjúkorban is ismerünk. Ennek során a nemi hormonok hiánya miatt a nemi utak kémhatása és ellenálló képessége megváltozik és olyan, egyéb esetben tán nem is kórokozó baktériumok vagy olykor gombák is elszaporodhatnak, melyek súlyos hüvely- vagy tasakgyulladást váltanak ki. A kezelés során azt tapasztaljuk, hogy a mikrobiológiai vizsgálat eredménye vagy egy polirezisztens (minden antibiotikumra érzéketlen) baktérium flóra, vagy a célzott kezelés hatására a tünetek változatlanok, de a kisidővel később megismételt vizsgálat teljesen eltérő baktériumflórát és rezisztencia-viszonyokat eredményez. Ennek a kellemetlen tünetekkel (bűzös hüvelyfolyás, a vizelet visszatartásának hiánya – inkontinencia) járó betegségnek a kezelésében áttörést a nemi hormonok megjelenése, vagyis a lezajlott pubertás eredményez. Ennek hatására ugyanis megváltozik a hüvely- vagy tasaknyálkahártya kémhatása, ami a kórokozók visszaszorulását eredményezi. Utóbbi hiányában hosszú, akár élethosszig tartó, meglehetősen kilátástalan kezelés elé nézünk.

Elhízás

Az elhízás ivartalanított és nem-ivartalanított egyedekben egyaránt jelentkezhet, melyet számos tényező, mint például a táplálkozás, a mozgásszegény életmód befolyásol. Az irodalmi adatok alapján a szakértők véleménye megoszlik arról, vajon az ivartalanítás milyen hatással van a testsúly növekedésre. Általában megegyeznek abban, hogy önmagában az ivarmirigyek hiánya nem tehető felelőssé az elhízás kialakulásáért, de például rendszeresen ivarzó nőstény macskák és ivartalanított társaik testsúlyának összehasonlításakor ez utóbbiak javára billen a mérleg nyelve. Tudnunk kell ehhez persze azt is, hogy az ivarzási szezonban, tavasztól őszig, 3–4 hetente zajló ivari ciklus és esetleges vemhességek jelentős mértékben terhelik az anyagcserét, ami – tulajdonosok is gyakran tapasztalják – tartós testsúlyveszteséghez vezet. Kutyafajták között is jelentős anatómiai különbségek figyelhetők meg, valamint a hízásra való hajlam is fajtánként változhat. Ki ne látott már elhízott tacskót vagy vizslát, míg szetterek, agarak között ez a probléma jóval ritkábban fordul elő.

A vizelet-visszatartás zavara (inkontinencia)

Számos vizsgálat foglakozott az ivartalanítás után jelentkező, a női nemi hormon (ösztrogén) hiánya miatt kialakuló vizelet-visszatartási zavar kérdéseivel. Ez a kórforma, melynek során az állat képtelen vizeletét akaratlagosan visszatartani, illetve a megfelelő időben, séta közben üríteni, jellemzően ivartalanított kutyákban jelentkezik (macskában nem ismert), azonban nem elsősorban az ivartalanítás ténye, hanem a műtét elvégzésének módja befolyásolja. Statisztikai vizsgálatokkal megállapítható, hogy azokban az esetekben, mikor a petefészek mellett a méh is eltávolításra került, a probléma gyakorisága jelentősen megnőtt. Értelemszerűen egy, a vizeletét visszatartani képtelen kutyával való együttélés nagyvárosi környezetben rendkívül nehéz, egyes esetekben megoldhatatlan feladat.

Mellékvesekéreg-működés

Kutya és macska esetében nem állnak rendelkezésre vizsgálati eredmények. Megfontolást érdemel azonban az a görényeken, patkányokon és egereken végzett megfigyelés, hogy a pubertáskor előtt lezajlott ivarmirigy eltávolítás után a mellékvesekéreg által termelt szexuál-szteroidok (nemi hormonok) mennyisége jelentősen megváltozik és a mellékvesekéreg daganatos elváltozását idézi elő.

Műtéti kockázat

Az ivartalanítás nőstények és hímek esetén egyaránt teljes narkózisban történik. Elöljáróban megállapíthatjuk, hogy minden műtét bizonyos kockázattal jár. Célunk mindig az, hogy ezt a kockázatot a lehetőségekhez képest, amennyire lehet csökkentsük. Erre adnak lehetőséget a megelőzően végzett kiegészítő vizsgálatok, a gondosan megválasztott altatási módszerek, altatószerek. A teljes kockázatmentesség azonban mai tudásunk mellett nem érhető el. Ez abból adódik, hogy az altatószerek hatnak a szív- és érrendszerre, befolyásolják a vérnyomást, a szervezet hőközpontjának működését. A helytelenül megválasztott műtéti körülmények, a viszonylag kis vértérfogat miatt végzetes vérnyomáseséshez, a testhőmérsékletet csökkentő szerek kihűléshez vezethetnek. Ez utóbbit súlyosbítja, hogy a kis testtömeg relatív nagy testfelszínnel társul, ami a további hőleadást segíti elő. A fiatal állatok máj- és veseműködése a születés pillanatában még éretlen. Az ezt követő hetekben, hónapokban éri el végleges fejlettségét. Emellett a máj energia- (cukor) raktárként is jelentős szerepet játszik. Fiatal korban ez a raktározó szerep még elégtelen, rövid idő alatt kimerül, így gyakorlatilag néhány órás éhezés már az energiaháztartás felborulásához vezethet. Fenti káros hatások természetesen a megfelelő műtéti körülmények megteremtésével csökkenthetők, de mindenképpen megfontolást igényelnek.

Ivarérés után elvégzett ivartalanítás

A módszer ellenzői azzal érvelnek, hogy az időskori emlődaganatok kialakulásáért jelentős mértékben az ivarzás során felszabaduló ösztrogén hatása a felelős. Amennyiben a szervezetből idejekorán elimináljuk az ösztrogén szekréció lehetőségét, az emlődaganatok kialakulásának valószínűsége jelentősen csökken. Meg kell azonban állapítani azt, hogy a daganatos betegségek előfordulási aránya társállataink esetében is az utóbbi években ugrásszerűen nőtt. Ez minden szervre és daganattípusra igaz. Maguknak a daganatoknak a kialakulása több környezeti és élettani hatás együttes jelenlétére vezethető vissza. A fiatal korban elvégzett műtéttel lehet, hogy a teljes kutya- vagy macskapopuláció egészét tekintve emlődaganat szempontjából kedvezőbb csoportba sorolható a beteg, azonban ez csak a statisztikai adatok alapján igaz. Az emlődaganat kialakulásának veszélyét csak csökkentjük, de teljesen nem szüntetjük meg. Mivel a társállatok gyógyítása során mindig egy-egy egyedi esetről beszélünk, a tulajdonost nem fogja megnyugtatni az a tény, hogy statisztikailag ugyan kisebb volt az esély a betegség kialakulására, de ennek ellenére kedvence megbetegedett. Kétségtelen tény, hogy az ivari ciklusok váltakozása kedvez az emlődaganatok kialakulásának és valóban célszerű a recidíva (újbóli kialakulás) veszélyének elkerülése végett az betegeket ivartalanítani, azonban a polifaktoriális háttér miatt önmagában az ifjúkori ivartalanítás nem ad olyan számottevő előnyt, ami indokolná az elvégzését. A nemi hormonok hiánya azonban, mint korábban láttuk, jó néhány helyen jelentős mértékben befolyásolja egyéb anyagcsere-folyamatok lezajlását.

Nemcsak az Egyesült Államokban, hanem Magyarországon is súlyos gond a kóbor, gazdátlan állatok túlszaporodása. Ennek megállítására gyakorlatilag az egyetlen lehetőség az ivartalanítás. Ezeknek az állatoknak az élettartama az oltások hiánya, a különböző fertőzések miatt sajnos jóval rövidebb a gazda mellett élőkénél. Emiatt azok a hatások, amelyek az emberrel való együttélést hátrányosan befolyásolják, az ő esetükben kisebb jelentőséggel bírnak. Ebben az esetben valóban az a cél, hogy kiküszöböljük a nagy számú, nemkívánt utód létrejöttét és esetleg születésük után végleges elaltatásukat.

Végezetül még egy gondolatot engedjenek meg. Még napjainkban is erősen tartja magát az a nézet, hogy a nőstény kutyáknak, macskáknak egyszer szülniük kell, mert számukra az ellés olyan testi és lelki előnyökkel szolgál, amely nélkül nem képesek leélni az életüket. Ennek kapcsán meg kell jegyezni, hogy ezeknél az állatoknál az ivadékgondozás ideje rendkívül rövid. A kölykök gyakorlatilag 6–8 hetes korban elszakadnak anyjuktól és a későbbiekben semmilyen, emberi mértékkel mérhető anya-gyermek kapcsolat nem jön létre közöttük. Azok az egyedek, amelyek később is együtt maradnak, falkatársként fognak viselkedni, amelynek nem a szülő-utód kapcsolat a mozgatója. Statisztikailag valóban megfigyelhető az a tendencia, hogy az időskori nemi szervi problémák gyakrabban jelentkeznek korábban sosem ellett egyedekben, de egy egyedre vetítve ennek túlzott jelentőséget tulajdonítani felesleges. A gennyes méhgyulladás, a nemi szervi daganatok réme minden kutyát macskát fenyeget, de éppúgy, mint mi emberek sem betegszünk meg mind ugyanabban a daganatos, vagy szív- és érrendszeri betegségben, állataink sem fognak. Ha a tulajdonos mégis a pároztatás mellett dönt, nem árt, ha szem előtt tart néhány dolgot. A pároztatásért a kanok tulajdonosai általában pénzt kérnek. Ha ez nem így történik, abban az esetben is meg kell keresni a megfelelő apaállatot. Orvosi vizsgálatokkal meg kell állapítani az optimális fedeztetési időpontot. Manapság nagyon ritka az a nőstény, amelyet a tüzelés 9–13. napja között pároztatva mindenképpen vemhesül. Amennyiben az ellés problémamentesen lezajlik, még mindig előttünk áll a legnagyobb gond: a kölyköknek jó gazdát találni. Hiszen az anya vélt egészségmegőrzése felelős állattartónál nem vezethet a felesleges utódok elaltatásához!

Összefoglalva elmondhatjuk, hogy a kutya- és macskapopuláció létszámának csökkentésére az ivartalanítás az egyetlen, humánus és célravezető módszer, megengedve akár a fiatal korban végzett beavatkozást is, hiszen ha minden gazdátlan egyed csak egyszer szül életében, az is az állatlétszám beláthatatlan megugrásához vezet. Mindemellett a társállatként tartott egyedek ivartalanítását a pubertás időszakának befejeztével kell elvégezni, megelőzendő az esetleges káros mellékhatásokat, tudva azt, hogy a nem kifejezetten tenyésztési céllal tartott állatok szaporítása az állat számára kézzelfogható előnyökkel nem jár.

Eredeti cikk itt elérhető:  //kisallatbudafok.hu/publikaciok